Megemlékezés és Emléktábla avatás Prof. Lajtha László 100-ik születésnapja alkalmából

2021 október 8-an a Manchesteri Magyar Főkonzulátus és a Cancer Research UK Manchesteri Intézete közös szervezésében került megrendezésre Prof. Lajtha László 100-ik születésnapja alkalmából tartott tudományos konferenciára a Manchester Cancer Research Centre-ben, amely után Emléktábla avatás is történt, ahol a HMA-UK is képviselve volt.

Prof. Lajtha László (1920-1995) Budapesten született 1920-ban, édesapja a szintén Lajtha László zeneszerző volt. A második világháború kirobbanása után 1944-ben hagyta el az orszáagot, és költözött Oxfordba ahol azonal folytatta tudományos munkásságát.

1962-ben a manchesteri (onkologiai) Christie Hospital kutátasi intezetének első igazgatójának hívtak meg, ahol 1983-ig dolgozott. Szakterülete a kisérleti haematológia volt, ezen belül a sejtosztódás és az őssejtek kutatása érdekelte leginkább. A több mint húsz évnyi intézetvezetése alatt számos rangos tudományos cikket publikált (számos Nature cikket), tovább bővítette az intézetet és számos kutatási pályázatot nyert el. 1972-től viszavonulásáig a British Journal of Cancer folyóirat szerkesztője és vezetője volt. Ő volt, aki a Christie kutatási laboratóriumokat átnevezte Paterson Intézetnek, amely intézet később a Cancer Research UK Manchesteri Intézete nevet kapta.

 

Ozsvari Bela PhD (University of Salford, Manchester)

crossmenu